Tanulj meg angolul a neten!
 
 A videók, képek, feladatok, lépésenként juttatnak el a célodig.
 
Kattints ide, és próbáld ki ingyen.

Bejelentés



Kineziológus a családokért
Szülők és gyermekeik összhangban








Egyensúlyban - stressz nélkül

Hogyan lettem kineziológus? Évekig dolgoztam bébiszitterként, több alkalommal "problémás" családoknál is. Mindig igyekeztem lelki segítséget nyújtani szülőknek, gyerekeknek egyaránt. Munkám során sok szülő ajándékozott meg bizalmával és hozzám fordultak tanácsért gyermekeik tanulási gondjaival, beilleszkedési nehézségeivel kapcsolatban. A házastársak párkapcsolati problémáikat is megosztották velem, segítségemet kérve. Mindezt élettapasztalataimat, empátiámat felhasználva sikerrel orvosoltam. Mindig érdekelt a pszichológia, sok könyvet olvastam gyermeknevelésről, párkapcsolatokról, illetve egyéb emberek közötti kapcsolatokról, viselkedésről, depresszióról, félelmekről, haragról, emberi játszmákról. Úgy tartom, hogy véletlenek nincsenek, mindezen olvasataimat "ezerféle" szituációban fel tudtam használni. Így találtam rá a kineziológiára is, melyet élvezettel és sikerrel sajátítottam el. Kineziológusként az alábbiakban tudok segíteni Önnek és családjának: - Párkapcsolati problémák - Gyermekvállalási nehézségek, - Kismamák kiegyensúlyozatlansága, - Mamák és babák összhangja, - Család és a gyermek közötti viszony, - Változások a családban, - Bölcsöde, Óvoda, Iskola, - Beilleszkedési nehézségek, - Depressziós mamák, - Szülők válságai a gyermek szemével, - Elvárások és megfelelni akarás. Problémák vannak a gyerekkel? - És Önnel? - Minden rendben? Ha mégsem, kérem, forduljon hozzám bizalommal! KINEZIOLÓGIA, A TEST KEZELÉSE, A LÉLEK GYÓGYÍTÁSA Egészségmegőrző, gyógyulást elősegítő energetikai kezelés. Segítő beszélgetés. (testünk üzenetei, betegségek lelki okai). Stresszoldás. Belső gyógyító energiánk aktiválása. Energia blokkok oldása. Önismeret, készség és képességfejlesztés. Életmódtanácsadás. Családterápia. Bach virágterápia. Budapestről és vonzáskörzetéből várom vendégeimet, telefonon előre egyeztetett időpontokban: 06-30/637-2022 Bach virágterápia: A Bach-virágterápia egy nagyon egyszerű és természetes gyógymód, mely hatását virágok és fák eszenciáinak alkalmazásán keresztül fejti ki. A Bach-virágterápia segítségével a lélek rezgéseit tudjuk emelni. Ezáltal megszűnnek a lelki problémák és visszatérnek a boldog hétköznapok, ismét harmónia költözik testünkbe, lelkünkbe. Aranyosi Éva kineziológus, Bach virág-, és családterapeuta Bejelentkezés: 06 30 637 2022 E-mail: kineziologia@invitel.hu Vitaminkirály Partnerprogram WYW ۝ Globál Directory KINEZIOLÓGIA, STRESSZOLDÁS, CSALÁDTERÁPIA DOHÁNYZÁS LESZOKTATÁS, ELEKTRONIKUS CIGARETTA BACH VIRÁGTERÁPIA A KINEZIOLÓGUS SEGÍT A CSALÁDI HARMÓNIÁT HELYREÁLLÍTANI Elektronikus cigaretta Webáruház BESZÉLGETŐ IRODA, AHOL MEGHALLGATÁSRA TALÁL Örömszerzés természetesen CD, MC, VHS, DVD... Kattints ide! Biztonságtechnika, elektronikus vagyonvédelem
Biztonságtechnika, elektronikus vagyonvédelem









Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
25 felzárkóztató angol nyelvlecke kezdőknek és újrakezdőknek!

Most teljesen ingyen!